A tejfog

A tejfogak a kisgyermekek első fogai, amelyek a végső, maradandó fogak megjelenése előtt több mint tíz évig szolgálják gazdájukat. Általában 6-8 hónapos korban jelennek meg az első tejfogak, és két és fél éves korra alakul ki a teljes tejfogazat.

Legtöbbször az elülső és alsó fogak bújnak elő elsőnek, ezek után a felső metszőfogak majd szem- és az őrlőfogak jelennek meg. Ez a sorrend és az első fogak előbújásának ideje azonban egyénenként változó. A fogzás gyakran embert próbáló folyamat mind a szülő mind a gyermek számára.

​Mire jók a tejfogak?

A tejfogak egyik legfontosabb szerepe, hogy a gyermek első, körülbelül 10 évében lehetővé tegyék a szilárd ételek fogyasztását. Ahogy sorban bújnak elő a tejfogak, úgy adható fokozatosan szilárdabb étel a babának. Így szoktathatjuk az anyatej mellett az egyéb táplálékok fogyasztására és ezzel párhuzamosan megtanulja megrágni az ételeket, állkapcsa és fogai megerősödnek. Már kiskortól kezdve esztétikai funkciója is van a tejfogaknak, érdemes rájuk ugyanakkora figyelmet fordítani, mint a maradandó fogakra.

A tejfogak másik fontos feladata, hogy fenntartják a helyet a később kinövő maradandó fogaknak, ezért is fontos a tejfogak szakszerű ápolása és az idő előtti elvesztésük megelőzése. A beszédhangok megformálásában is nagyon fontos szerepe van a fogaknak, ezért is lényeges, hogy a kicsi fogai már a kezdetektől megfelelő állapotban legyenek, hogy gond nélkül tudja elsajátítani ezeknek a hangzóknak a kiejtését.

A fogzás

Sok szülő rémálma a közelgő fogzás, amikor sokszor az egyébként nyugodt és kiegyensúlyozott babák is hajlamosak nyűgösek és álmatlanok lenni. Ezen a folyamaton mindenkinek át kell esnie.

A fogzás általában 4-5 hónapos kortól 2-2,5 éves korig zajlik, és az első időszakban embert próbáló lehet mind a baba, mind a szülő számára. A kibújni készülő fogak irritálják az ínyt, éles szélükkel szúrhatják azt, ami a kicsinek fájdalmat okoz, ezért válhat nyugtalanná, síróssá. Vannak olyan babák is, akik szinte meg sem érzik a fogzást.

Mire számítsunk ezidő alatt? A kicsi éjjel gyakrabban ébredhet fel, vagy nehezen aludhat el. Akár hőemelkedés is előfodulhat, de a láz már komolyabb problémára utal. Az étkezés változása miatt a széklete fellezulhat, illetve sajnos fertőzésekre is hajlamosabb lehet a baba, ezért kísérjük végig figyelemmel a folyamatot, ha valami rendellenességet tapasztalunk, forduljunk vele orvoshoz!

A fogzás tüneteinek enyhítése

A fogzás tüneteinek enyhítése

• Használjunk orvos által felírt ínyecsetelőt!
• A megszokott műanyag kanala helyett kínáljuk fémkanálból az ételt, ezzel hűsíthető az íny.
• Alkalmanként féjdalomcsillapító szirupot vagy kúpot is alkalmazhatunk.
• Hűtött gyömölcs, vagy zöldség, illetve hűthető rágóka rágicsálása enyhítheti a tüneteket.
• Tereljük el a figyelmét! Játsszunk, sétáljunk vele sokat, énekeljünk neki!
• Az előbújt fogakat gézdarabbal, vagy pici fogkefével letisztítani, amíg a kicsi egyedül nem tud fogat mosni.

A fogzás tüneteinek enyhítése

• Használjunk orvos által felírt ínyecsetelőt!
• A megszokott műanyag kanala helyett kínáljuk fémkanálból az ételt, ezzel hűsíthető az íny.
• Alkalmanként féjdalomcsillapító szirupot vagy kúpot is alkalmazhatunk.
• Hűtött gyömölcs, vagy zöldség, illetve hűthető rágóka rágicsálása enyhítheti a tüneteket.
• Tereljük el a figyelmét! Játsszunk, sétáljunk vele sokat, énekeljünk neki!
• Az előbújt fogakat gézdarabbal, vagy pici fogkefével letisztítani, amíg a kicsi egyedül nem tud fogat mosni.

A fogzás tüneteinek enyhítése

A tejfogak ápolása

Sokan gondolják, hogy a tejfogak ápolására kevesebb figyelmet kell fordítani, mint a maradandó fogakéra, hiszen úgyis majd kiesnek és lesz helyettük másik.
Ez azonban tévedés! A tejfogak ápolásával sok hosszú távú probléma előzhető meg ezért fontos már a kezdetektől nagy figyelmet fordítani rá.

Mire figyeljünk oda?

Igyekezzünk minél hamarabb leszoktatni a cumisüvegről a gyermekünket! Ha még cumizik, csak vizet vagy cukormentes teát töltsünk az üvegbe, sose mártsuk azt mézbe, vagy cukorba és ne engedjük, hogy cumival aludjon el a gyerek! Kezdjük el időben az életkorának megfelelő konzisztenciájú ételek kínálását, hogy fokozatosan szokjon rá a baba! Ne együnk vele ugyanazzal az evőeszközzel, mert ezzel baktériumokat adhatunk át neki.

Ismerkedés a fogorvossal

Már az első fogak megjelenése után látogassuk meg vele a fogorvost. Így megbizonyosodhatunk róla, hogy a fogzás probléma nélkül zajlik. Mindeközben gyermekünk megismerheti a fogorvosi rendelőt, hogy a későbbiekben ne félelemmel gondoljon a fogorvosi kezelésekre. A fogorvos a helyes fogmosási technika korai elsajátításában is segítséget nyújthat.

Mikor jelennek meg a tejfogak?

Az első tejfogak nagyjából féléves korban jelennek meg, és körülbelül hároméves korra a teljes tejfogazat kialakul.

A fogak kinövésének sorrendje:
• 4-6 hónap: 2 alsó, középső metszőfog;
• 7-10 hónap: 2 felső, középső metszőfog;
• 10-12 hónap: 2 felső, oldalsó metszőfog;
• 12-14 hónap: 2 alsó, oldalsó metszőfog;
• 14-16 hónap: 4 első tejőrlőfog;
• 20-30 hónap: 4 szemfog;
• 36 hónap: 4 második tejőrlőfog.

A tejfogak ellenségei csikorgatás, ujjszopás, makacs tejfogak

Csakúgy, mint a felnőttek maradandó fogainak, a gyerekek tejfogainak is megvannak a maga gyengeségei, ezekre mindenképpen érdemes odafigyelni, hogy megelőzzük vele a komolyabb problémákat. Sok gyerek hajlamos álmában csikorgatni a fogait, ami a fogzománcot és a tejfogak épségét veszélyeztetheti. Ezért ha ez a szokás a fogzás utáni években sem tűnik el, mindenképp kérjük szakorvos segítségét a megelőzéshez és a csikorgatásról való leszoktatáshoz!

Szintén tipikus gyermekkori szokás az ujjszopás, ami többeknél már az anyaméhben elkezdődik. Ez a kezdeti időszakban teljesen normális, nyugtató hatással van a gyerekekre. Ha azonban 4-5 éves kor után is megmarad ez a szokás, akkor az a fejlődő fogazat és a szájpadlás elhelyezkedésére is rossz hatással lehet. Ha nem járunk sikerrel az otthoni leszoktatásban, itt is kérhetjük a gyermekfogorvos segítségét.

Fogváltáskor kísérjük figyelemmel, hogy a tejfogak rendben átadják-e a helyüket a maradandó fogaknak. Előfordulhat, hogy egy-egy tejfog nehezen “adja meg magát” és ezzel hátráltatja az új fog növekedését. Ha ilyet tapasztalunk, kérjünk segítséget a gyermekfogászaton!

Szuvasodás

A legismertebb fogászati probléma gyerekeknél és felnőtteknél is a fog szuvasodása. Ez a tejfogak esetében is komoly probléma lehet, nem érdemes figyelmen kívül hagyva, mondván, úgyis kiesik majd. A szuvas tejfog nagyon kellemetlen tud lenni és a maradandó fogak fejlődésére is kihathat.

Mitől lesz szuvas egy fog?

A tejfogak kisebbek és kevésbé ellenállóak, mint a maradandó fogak ezért könnyebben szuvasodnak is. A felnőttek szájában lévő baktériumok károsak lehetnek a gyerekek szájhigiéniájára, ezért sose együnk gyermekünkkel közös evőeszközzel!

A szuvasodás elsődleges okozói a lepedékben megtapadó baktériumok. A nem megfelelően, vagy túl rövid ideig tisztított fogakon megmarad a lepedék, ezáltal a fogak szuvasodásnak indulhatnak. 

A legkárosabbak a cukros ételek és üdítők. Ne engedjük, hogy gyermekünk cukros italokat fogyasszon a cumisüvekből. A szénsavas üdítők szintén roncsolják a fogzománcot, ezeket is kerüljük.

Hogyan kezelhető a szuvas tejfog?

Fontos a rendszeres fogászati ellenőrzés, hiszen egy kezdődő szuvasodás még nem feltétlenül jár tünetekkel, de kezelés nélkül hamar rosszabbra fordulhat a helyzet. A szuvasodás előrehalatdádól függően az alábbi kezeléseket alkalmazhatják:

Kezdődő szuvasodás: Egy enyhe csiszolással a fog felületét simává teszik és fluoridos ecseteléssel meggátolják a fog további romlását.

Előrehaladott szuvasodás: Ebben az esetben a csiszolás önmagában nem elegendő. A szuvas részt kifúrják és a keletkezett üreget betömik. Ez az üvegionomer cement fluoridot tartalmaz, ezzel segíti a szuvasodás megelőzését.

Nem javítható szuvasodás: Bizonyos esetekben a szuvasodás annyira előrehaladott, hogy már nem lehet csiszolással vagy fúrással és töméssel helyrehozni. Ilyenkor az érintett fogat kihúzzák és amennyiben a maradandó fog kinövése várhatóan később fog megindulni, egy helyfenntartó készüléket helyeznek el annak érdekében, hogy a jövőben az új fog számára elegendő hely maradjon a kinövéshez.

Mindezek megelőzése érdekében igen fontos, hogy rendszeresen látogassuk gyermekünkkel a fogorvost, ha bármilyen kezdődő probléma merülne fel, akkor még idejében kezelni tudja azt.

Így tanítsunk fogat mosni

A gyerekeket néha nem könnyű rávenni a rendszeres fogmosásra. Bevált trükk, ha együtt mossuk vele fogunkat, mivel szeretik a nagyokat utánozni. Az is motiváló lehet, ha játékká alakítjuk a fogmosást azzal, hogy  az egyik baba vagy plüssjáték fogain mutatjuk be és ismételtetjük meg a lépéseket. Ha engedjük, hogy a gyerek maga válassza ki a fogkeféjét és, hogy milyen ízű fogkrémet használ, lelkesebben fogja mosni a fogait.

Tanítsuk meg gyermekünknek, hogy a száj négy részből áll (felső jobb, felső bal, alsó jobb, alsó bal), amelyeket mind meg kell tisztítania. Beszerezhetünk gyerekek számára készült 2 perces időmérő homokórát vagy akár fogmosó appot is, amivel izgalmasabbá tehetjük a nem túl lelkes gyerekek számára a fogmosást.

A fogmosás lépései

A fogmosás lépései

A fogmosás egyszerű lépésekre bontva a gyerekek számára is könnyebben elsajátítható:
1. Vedd elő a fogkefét és a fogkrémet!
2. Számolj háromig, amíg a fogkefe fejét bevizezed!
3. Zárd el a vizet és tegyél borsónyi fogkrémet a fogkefére!
4. Két percen át mosd a fogaidat! Használhatsz időmérőt is. A szájadnak mind a négy részét alaposan mosd meg!
5. A nyelvedet is mosd meg!
6. Ha az idő lejárt, köpj, öblögess és tedd a helyére a fogkefédet!

A tejfogak cseréje

A kinőtt 20 tejfog helyett 6-7 éves kor körül elkezdenek kinőni a maradandó fogak. Ezek már nagyobbak és strapabíróbbak, mint a tejfogak. Méretben jobban illeszkednek a majdani felnőtt koponyamérethez. Összesen 32 maradandó fog nő ki egyenként. Abben az időszakban figyeljük és fogorvossal is rendszeresen ellenőriztessük, hogy a folyamat rendben zajlik-e.

Hogyan zajlik a fogváltás?

A fogváltás körülbelül hatéves korban kezdődik, amikor az első maradandó fogak, az ún. iskolásfogak megjelennek.

Ezek a hatos fogak, amelyek úgy nőnek elő, hogy a helyükön előtte nem volt tejfog, emiatt van, hogy tejfognak hiszik őket, tévesen. Érdemes azonban különös figyelmet fordítani rájuk, hiszen ezek már jó esetben élete végéig biztosíthatják majd a rágást. Ilyenkor már különös figyelmet kell fordítani az alapos fogmosásra, ha a gyermekek kézügyessége is fejlődik, már fogselymet is elkezdhet használni.

A tényleges fogváltás

Ez az az időszak, amikor nem új helyen bukkannak elő a fogak, hanem a régi tejfogak helyén kinőnek a maradandó fogak. Először általában az alsó metszőfogak, majd sorbana  többi metszőfog is kiesik, helyére új fog nő. Ezutén következnek a kisőrlő, majd a szemfogak. A nagyőrlő fogak 10-13 éves korban jelennek meg alul és felül. Végül, jóval később pedig a bölcsességfogak is kinőnek, bár van olyan is, akinél ez kimarad, vagy csak részlegesen történik meg.

A bölcsességfog elnevezése kései megjelenéséből ered. Nagyok az eltérések, de általában 18-30 éves korban kezdenek kinőni leghátul, alul és felül. Fájdalmat és gyulladást okozhatnak növekedés során. Fogorvos tudja leellenőrzni, hogy megfelelelő módon és irányban nőnek-e ki, ugyanis ebben az esetben hasznosak lehetnek.

Ha azonban rossz irányban, vagy nem jó helyen kezd el nőni a bölcsességfog, sajnos hasznosabb kihúzatni, mivel több problémát tud okozni, mint amennyi haszna van. Hogy mi legyen a bölcsességfog sorsa, alapos vizsgálat és röntgenfelvétel segítségével tudja eldönteni a fogorvos.

A tejfogak cseréjének ideje

6-7 év két alsó és két felső, első metszőfog
7-8 év két alsó és két felső, szélső metszőfog
9-11 év négy első őrlőfog
9-12 év szemfogak
10-12 év négy hátsó őrlőfog

A tejfogak cseréjének ideje

Fogváltáskor a fájdalomtól és a változástól való félelmének csillapítására már hazánkban is többen “fordulnak” a Fogtündérhez. A kiesett fog helyén a párna alatt hagyott pénz vagy apró ajándék pozitív érzetet társíthat a fogváltáshoz és megkönnyítheti ezt az időszakot. Ügyeljünk azonban arra, hogy csakúgy mint a Húsvéti Nyuszi és a Mikulás esetében, itt is csalódással járhat az igazsággal való szembesülés ezért gondoljuk előre át, hogyan fogjuk gyermekünkkel ezeket a “mítoszokat” megismertetni.

Járjunk kontrollvizsgálatokra!

Az élet minden szakaszában fontos, hogy rendszeresen járjunk fogorvosi kontrollra, hiszen léteznek olyan problémák, amelyeket még a tünetek jelentkezése előtt orvosolni tudnak, amennyiben időben fény derül rájuk. Különösen igaz ez a tejfogak megjelenésének és a fogváltás idejére, amikor a folyamatos ellenőrzéssel sok problémát lehet előre kiszűrni.

Szoktassuk gyermekünket időben a rendszeres fogorvosi látogatásokra!